2015. december 1., kedd

Selyemcukor Antik Marble Keretben (2014)


Selyemlakk-imádatom első alanya látható a manikűr főszerepében.





Alapként világoskék Misslyn selyemlakkot lakkot használtam, két, középvastag rétegben. Kedves Krémmániás barátnőm, Natalie jóvoltából tettem szert erre a szaténosan matt, selyemcukorka felületű gyönyörűségre, és pár kenésnyi próbálkozás után azonnal tudtam, hogy antik keretbe kell foglalnom! :)


Az alap nedves rétegébe a körömvég szélére először három pici csepp Miss Sporty duokróm lakkot vittem föl apró ecsettel, majd körbepöttyöztem őket a Moyra ezüstjével, a lakk saját ecsetével, finoman. Ezután gyorsan, apró csigavonalakat mintáztam a körömszélen, vékony ecsettel, majd a mintát cakkosan-spirálisan továbbvittem a köröm egyik, majd másik oldalán, fölfelé, úgy, hogy a duokróm árnyalat szépen belemosódott az ezüstbe, antik keret hatást eredményezve.


A teljes száradást apró javítások követték, a vékony ecsettel a körömszéleken néhány ponton hangsúlyosabbá tettem a mintát.


Fedőlakkot nem használtam, mert teljes szépségében szerettem vona megmutatni az alaplakk finom, félmatt, selymes felülete és a mintázáshoz használt normál lakkok egymásra gyakorolt érdekes hatását.



Felhasznált körömlakkok

Misslyn Silk Touch – 07 selymes világoskék
Miss Sporty Metal Flip – 040 zöldeslila duokróm

Moyra – No 91 ezüst


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése