A
Manikűrvadász 20. fordulója mérföldkő volt számomra, mert egy számomra teljesen új mintázási technikát sajátítottam
el, amelyet én rétegzett technikának nevezek azóta.
A
lényege: Normál körömlakkokkal dolgozunk, és a motívumot szakaszosan,
rétegről-rétegre alakítjuk ki, a rétegek között gélhatású fedőlakkot használva.
Ezzel megakadályozzuk, hogy a mintákban alkalmazott színek egymásba épüljenek,
elmosódjanak, és térbelibbé tehetjük a motívumot.
Ennél a
munkánál színpompás virágszirmokat jelenítettem meg úgy, hogy az alapként
használt ANNY körömlakkot a Moyra gél hatású fedőlakkal lezártam és erre vittem
fel elsőként a levelek-indák zöldjét, majd gélhatású fedőlakkot követően
a szirmok sárga alapját. Ezt egy újabb vékony fedőlakk zárta. Ezt követően
a színátmenetekhez szánt sárga, lila és narancs lakkok cseppjeit egy darab
alufólián körömlakkhígítóval összekevertem, és vékony ecset segítségével,
csíkozó mozdulatokkal elkészítettem a virágsziromra jellemző cirmozást, majd a fekete,
hígított lakkból egy tűvel pontoztam-húztam a porzókat.
A mintázott
köröm felületét újra zártam a fedőlakkal, majd homoklakkal felvittem a 3D-s
csillámcsíkot.
A díszítést Nikkii varázslatosan szép manikűrje ihlette,
amely már az első pillanatban rabul ejtette a szívemet.
Hibiszkuszt
szerettem volna festeni, de hogy végül a minta mégis inkább színpompás
büdöskére emlékeztet, egyáltalán nem rendít meg! :D
A
mintamentes körmök a kedvenc gömbölyűszilvaszín Catrice körömlakkommal
készültek, két rétegben. Legszívesebben naponta viselném ezt a színt a
körmeimen, különösen ősszel, mert elmondhatatlan, mennyire harmonizál az ősz valamennyi
színével.
Az forduló során a munkámat Bella tette közzé a blogján, nagyon köszönöm a segítségét! :)
Felhasznált körömlakkok
ANNY – 505 Illuminate,
368 Hello Hollywood
Catrice Ultimate – 46,
820, 80
Moyra – No 35 fekete
Moyra Bubble Gum Effect
– No 622 Limoncello
Avon Nailwear Pro+ -
Midnight Green
Moyra Sand Effect – No 852
arany
Moyra Gel Coat
Egyebek
Perfect Nails
Körömlakkhígító
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése