2015. december 1., kedd

No Water Marble-Zöld Indák és Pöttyök (2014)


A jövőbe láttam, amikor kijelentettem 2014 kora tavaszán, hogy „Úgy tűnik, ettől a technikától nem szabadulok egyhamar!”  :)




Imádom, hogy olyan egyszerű, és látványos elemekkel gazdagítja bármilyen lakkozás megjelenését.
Ezt a manikűrt alapvetően a hosszabb körmökkel rendelkezőknek ajánlom, mert akkor megvalósíthatjuk azt, hogy a spirális minta jól áttekinthetően, szellősen, a köröm sarkából kiindulva, csipkeszerűen hálózza be a felületet.



Kezdetnek a körömlemez bal szélétől kb középig felvittem két rétegben a Catrice krémes világos türkiz lakkját, gazdagon, ügyelve, hogy a bal szél különösen hibátlan legyen, mivel ez marad szabadon a mintázás során. Középtájon lehetünk merészebbek, nem lényeges.
Ezután közvetlenül felkentem a Manhattan Lotust sötét, kékeszöld csillámosát a körömlemez jobb szélétől befelé, egyetlen hosszanti rétegként, a körömlakk saját ecsetével, majd tűhegyes vékony ecsettel, lassan belenyúltam a sötétzöldbe és spirális végű indákat húztam a világos lakk irányába. Menet közben időnként megfordítottam a folyamatot és egy- egy indát a világosból is húztam a sötétbe, szintén spirális véggel.

a motívum alaplépései felső sor balról-jobbra, alsó sor balról-jobbra
Amire figyeljünk: A lakk ennél a manikűrnél ne szaladjon ki a körömágy irányába, mert a letörlés szétzilálja a mintát. Amennyiben mégis kifut picit oldalra, rózsafa pálca hegyével, fogpiszkálóval gyorsan kotorjuk ki.
A mintázás során viszont nem kell kapkodnunk, annál szebbek lesznek a hajszálvékony márványcsigák, minél lassabban, megfontoltabban készítjük el.
Száradást követően varrótű hegyével pöttyöztem az indák vonalába, végül átlátszó fedőlakkal zártam a manikűrt.

Felhasznált körömlakkok

Catrice Ultimate – 540 Am I Blue or Green?
Manhattan Lotus Effect – 04 pávakék csillámos

Catrice Gel-Like Fedőlakk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése